Történeti áttekintés

A kerítések minden fajtájának célja egy terület bekerítése és lehatárolása, mindemellett a tájat meghatározó szerepe is van. A mai gyakorlattal ellentétben régebben kizárólag természetes anyagokból készültek a kerítések. A legtöbb erdőben gazdag régióban ez az anyag a fa volt. Már a középkorban is épültek fából készült, vesszőfonattal rögzített kerítések (német „Etter“ elnevezéssel). Később számos változata alakult ki és terjedt el a különböző fakerítéseknek, azonban ezek többsége ma már csak ritkán látható. Az alpesi régiókban és a vidéki faluközösségben régiónként eltérő kerítésformák és -típusok terjedtek el az éghajlattól, a növényzettől és a funkciótól függően. A tradicionális fakerítéseket funkciójuk alapján két csoportba lehet sorolni: a legelői, valamint az udvari kerítések közé. A hagyományos, fából készült legelői kerítéseket, mint például a rönk karámkerítést nagyrészt a szögesdrótok és elektromos kerítések szorították ki. Az udvari kerítések általában zártabb szerkezetűek és filigránabb kialakításúak voltak, mint a legelői kerítések. Az udvari kerítéseknek meg kellett akadályozniuk a kisebb állatok, mint pl. tyúkok bejutását a kertbe, filigrán kialakításuknak pedig esztétikai funkciója is volt. Tipikus udvari kerítés például a léckerítés vagy a kötözött kerítés. Régen mindkét fajta hagyományos fakerítésnek sokféle változata létezett, régiónkénti eltérésekkel. Ez az egykori sokszínűség mára már szinte teljesen eltűnt (vö. Danninger, 2018).